Köles miacsoda

Az egyik gluténmentes ismerősömet vártam vendégségbe, ezért gondoltam, itt az ideje újra a kölessel kísérletezgetni. Valami édességet szerettem volna csinálni, és vadul turkálni kezdtem a netet receptekért. A jó hír, hogy van is rengeteg, jobbnál jobb mindenféle. Egyetlen dolog azonban mégis behatárolta a lehetőségeimet: a lustaság , akarom mondani az, hogy a súlyos esőzés miatt nem tudtam kimenni az utcára, ergo vásárolni sem. Cukorból vagyok, és elolvadok az esőn, igen. Nem úgy, mint a beleértett szerző a V-Motorock nótában, aki jégből van és talán fel sem olvad. Én de. Megjegyzem, ezért is biztatok mindenkit a kreatív konyhahasználatra. Ha tudod, mi mire való, milyen funkciót tölt be a sütés-főzés kémiai folyamatai során, akkor tudod, mit mivel helyettesíthetsz, amikor éppen fáj cipőt húzni.

Azonban, amint tudjuk, a lustaság kitűnő motivátor, úgyhogy tessék, íme a produktuma a "ma sem akarok kimenni", más néven "abból főzünk, ami van" adottságoknak.

Köles miacsoda

50 ml köles

kb. 2,5 dl tej

2 dkg vaj

dió, mazsola ízlés szerint

2 ek cukor

1 cs vaníliás cukor

fahéj

2 tojás

A tökre okos, meg rutinos, meg nemtommilyen hú, de gasztrobloggerek azt írják, hogy a kölest háromszoros mennyiségű vízben kell megfőzni. Jó étvágyat kívánok hozzá. Lehet, hogy nagyobb mennyiségeknél működik, és nekem ebben az esetben csak azért nem, mert arányaiban nagyobb felületen párolgott a cucc (kevés izé, szétterül a fazékban, ami ugyanakkora, értem?), mindenesetre amikor elfőtt róla a háromszoros mennyiségű tej, akkor még jó ropogós volt a belseje, úgyhogy öntögettem utána bőszen. Szerintem kábé ennyit, de lehet, hogy még tesztelni kéne az eredményeket (aki kipróbálja, sikítson, hogy mennyi az annyi).

Szóval felöntjük a tejjel, hozzáadjuk a vaníliás cukrot és főzni kezdjük. Amikor már majdnem jónak néz ki, de még van rajta folyadék, belepakoljuk a mazsolát, illetve én összevágott diót is tettem bele. Miután megfőtt, hozzákevertem még a vajat, kis cukrot és fahéjat.

Lefedve még hagytam, hogy gondolkodjon el magán. Aztán, amikor már nem volt túl forró, két tojást felvertem, nem nagyon habosra, csak azért homogén halmazállapotúra, és belekevertem a köleskásába. Olajjal kikent szilikon sütőformában laposra szétterítettem, és közepes hőfokon megsütöttem. Amíg meg nem barnul kicsit a széle, illetve, hát tudod, hogy a tojás megsüljön benne, tehát az egész cucc azért egybemaradjon.

A formából csak az után borítjuk ki, ha már teljesen kihűlt. Tiszta jellemtelen alak ugyanis, nincsen benne semmi tartás, és ha forrón vegzáljuk, még a tésztáknál is könnyebben törik. Ez tán felszeleteljük, és nyami-nyami. Ízlés szerint fél liter házi lekvárral nyakonöntve is akár.

Mazsolás túrógombóc

Néhány nappal ezelőtt borzalmasan megkívántam a túrógombócot. Nem is tudom pontosan, hogy miért, mert úgy alapból nem annyira szeretem. De néha, talán az időjárás változás, talán a bolygók állása miatt, muszáj csinálnom. Sosem tudom, hogy kell, mindig anyukámat szoktam ilyenkor felhívni. Azonban most eldöntöttem, hogy felnőttként a saját lábamra állok, és ugyanúgy, mint minden mást, az internetről kikeresett recept alapján fogom elkészíteni.

Ez is történt, és ugyanúgy, mint minden mást, nem az interneten talált recept szerint, de abból kiindulva csináltam meg. Jó lett. Szép is, úgyhogy készült fotó, és megosztom a receptet. Annál is inkább, hogy ha egy-két év múlva legközelebb megint túrógombóc ehetnékem támad, akkor meglegyen.

Túrógombóc (mazsolával)

Hozzávalók:

500 gr zsírszegény tehéntúró

6 ek búzadara

1 szép, nagy, házi tojás

2 cs vaníliás cukor

1 citrom reszelt héja

1,5 marék mazsola

zsemlemorzsa, étolaj, tejföl, porcukor (vagy más édesítőszer), csipet só

Elkészítés:

A túrót a vaníliás cukorral jól kikeverjük, hozzáadjuk a grízt és a reszelt citromhéjat, és azzal is alaposan elkeverjük. A tojást egy külön tálban némileg felverjük, hozzáadjuk a túrós keverékhez. Homogén masszává gyúrjuk az egészet, és végül hozzáadjuk a mazsolát. Feltesszük a vizet forrni (kiteregetünk, bezavarjuk az erkélyről a macskát, stb), és a masszából kis gombócokat készítünk. Nekem 21 db lett belőle, olyan kicsit. A kicsi gombóc nem csak praktikus, mert hamarabb megfő, mintsem szétesne, de ráadásul finoman nőies, apró falatkákkal lehet táplálkozni belőle.

Ha valakinek esetleg még nem lenne meg: gombócot úgy főzünk, hogy lobogó forró vízbe tesszük, nem túl sokat egyszerre, hogy ne hűtse le nagyon a vizet, és amikor feljön a víz tetejére, akkor van megfőve. Ha gyanúsan sokáig ül alul, akkor érdemes egy kanállal megpróbálni felkelteni a figyelmét, mert lehet, hogy megfőtt ám, csak leragadt picit.

Mialatt a gombócok főnek, egy lehetőleg mélyebb serpenyőben kb. 2 ek olajon úgy 6-8 evőkanál prézlit megpirítunk. Sosem tudom a pontos arányt, általában az olajhoz öntögetem addig a prézlit, míg a kívánt állagot eléri. Nem jó, ha nagyon egybetapad az olajtól, mert akkor nem fog egyenletes bevonatot képezni, de az sem jó, ha porzik, mint a Szahara, mert az meg nem finom annyira.

A megfőtt gombócokat alaposan lecsöpögtetjük, én tésztaszűrőbe szoktam kiszedni, és amíg a következő adag fő, addig az előző adag csepeg. Kisebb csoportokban belehempergetjük a prézlibe. Ha a serpenyő nem elég mély, vagy de, de a hempergetésnél csak sikerül az egész konyhát beborítani olajos prézlivel, akkor inkább tegyük egy tálba (alias vejling) a prézlit, és úgy bele a gombócokat. A tál rázogatásával és forgatásával egyenletesebb eredményt lehet elérni, mint kanalazással. Azon kívül ezek a gombócok nagyon finom puhák, ezért ha sokat babrálunk rajtuk kanalakkal, akkor csorbul a teljességük. Ne tegyük hát.

Ízlés szerinti mennyiségű porcukrot elkeverünk a tejfölben, tálaláskor ezzel öntjük nyakon a bébiket.

Főzés közben egyébként egy-egy mazsola ki fog belőle potyogni, de ezen ne akadjunk fenn. 

Itóka meleg és hideg napokra

Bár szeretem a vizet, és meggyőződésem, hogy a lehető legjobb innivaló az emberi szervezet számára, mégis úgy érzem, nem állok egyedül a problémával, hogy nem szeretnék mindig csak vizet inni. Néha szükségünk van valami selymességre, valami ízre is, hogy jobban gördüljön a nedű. Főleg nyáron, amikor az ember literszám fogyasztja a folyadékot, és egy idő után a sima víz már nem oltja a szomjat. Mégis mit igyon az ember, amikor az alkoholhoz még túl korán van, a kávéhoz már túl késő, és elunta az üdítőgyárak cukor és/vagy atomhulladék koktéljait.

Ilyenkor kezdünk kotyvasztani és pancsolni, mindenféle teákat, leveket, ízesített vizeket. Jómagam az édes ízt kedvelem, de a cukrot nem, mert megfájdul tőle a pocakom. Inkább jobban szeretem azt, ha az italnak van valami finom íze amúgy is, amit nem kell cukorral agyonvágni. Erre a problémára született megoldásként a 

Gyömbéres-fahéjas főzet

Hozzávalók: friss gyömbér, egész fahéj, víz

A mennyiségeket szokás szerint nem tudom pontosan megadni. Nem csak azért, mert meglehetősen intuitíven alkotom a konyhában, hanem azért is, mert például a végeredmény erősen (szó szerint) függ a gyömbér minőségétől. Illetve az egyéni szájíztől is, ki mennyire szereti az édeset-erőset. A fahéj süteményekben is a cukor kiváltására (is) szolgál. A fahéjtól eleve édesebbnek érezzük ezeket, még akkor is, ha a cukorral csínján bántunk a recept elkészítésekor. A gyömbér erős, és vigyázat, mert komolyabb töménységben a fahéj is az.

Alaprecept: egy kb. két hüvelykujjnyi méretű gyömbérgyökérhez két rúd fahéj, ezt pedig két liter vízben főzzük meg. Nagyjából azt tapasztaltam, hogy úgy szemre azonos méretűnek kell lennie a két hozzávalónak. Ha túl erős lesz a főzet, akkor sem kell kétségbe esni, víz vagy méz hozzáadásával megszelídíthetjük az ízeket.

Elkészítés: a gyömbért meghámozzuk és vékony (2 mm) szeletekre vágjuk, beletesszük a főzőedénybe a fahéjjal együtt. Éjszakára állni hagyjuk, másnap pedig lassú tűzön felforraljuk, 10-15 percig finoman forraljuk. Persze sietség esetén csak forralunk és kész :) 

Fel lehet ütni citrommal, mézzel, vagy más édessel (a cukrot továbbra sem javaslom, de hát kinek a papné...) Illetve a bubis löttyöket kedveled, akkor érdemes tömény koncentrátumot készíteni, amelyet kihűlés után szénsavas ásványvízzel vagy szódával hígítasz a kívánt ízűre.

Télen nagyon jó a hidegérzet és a megfázásos betegségek ellen. A gyömbér és a fahéj fokozza a szervezetben a tűz elem áramlását, az ájurvéda szerint még a fogyásban is segítenek, az emésztés meggyorsításával. Nyáron pedig lehűtve, akár jéggel iszogatva, kitűnő szomjoltó. Ebéd után fogyasztva könnyíti az emésztést, akár egy pohárka bor, annak mellékhatásai nélkül. Ha érzékenyek vagyunk rá, vagy magas a vérnyomásunk, akkor azért ne vedeljünk meg belőle nyolc litert hirtelen, de néhány pohárkától egészen biztosan nem lesz semmi bajunk.

Brokkolis becsinált!

Na jó, nem igazi becsinált, nincsen benne hús, de lehetne bele rakni, mondjuk apróra vágott csirkemell kockákat, bacont, vagy valamit. Számomra itt most az volt a fő szempont, hogy brokkolit akartam enni, és le is volt árazva az Intersparban. Eredetileg penne-re gondoltam, de annyira kívántam a sült krumplit, hogy végül az lett belőle. Kérem, itten spontán főzési akadémia van, ízlés és kívánás szerint kísérletezünk, aztán lesz, ami lesz, ha finom, megesszük ;)

Tehát:

fél kiló brokkoli

2 dl főzőtejszín

5 dkg reszelt sajt

fűszerek ízlés szerint (nálam zöldségleves kocka, fokhagyma és fehér bors szerepelt)

A brokkolit rózsáira szedve megpároltam kevés vízen, ami majdnem teljesen el is párolgott közben. Felöntöttem a tejszínnel és beletettem a leveskockát és a fűszereket. Amikor minden feloldódott és összerottyant, akkor beletettem a reszelt sajtot, amivel addig kevergettem, amíg a sajt elolvadt. Frissen sült krumplira szedtem, és isteni finom volt! :D

A tejszínnel vigyázzatok, már azt is el kell olvasni. Sajnos nem vettem észre, hogy a főzőtejszín nem tejszínből van, hanem guar gumi és szentjánoskenyérfa, meg jó ég tudja, még mik vannak benne. Így mondjuk nem kellett más sűrítés, de eredetileg a sajtot azért szántam bele, hogy kicsit összefogja a szószt. Ha normális tejszínt sikerül venni, pici (1 teáskanál) keményítővel be lehet sűríteni, mielőtt hozzáadod a sajtot. Jó étvágyat!

Humusz

A humuszt nem csak vegáknak ajánlható nagy-nagy szeretettel, de ráadásul rendkívül egyedülálló barát recept is. Csupa olyan hozzávaló kell, ami eláll, tehát nincs gondunk a felhalmozással meg a kidobott maradékokkal. Az előáztatást leszámítva hamar el is készül, finom, és ráadásul, mint a számokkal, bármit meg lehet vele csinálni. Nagyon jó fehérjeforrás és ráadásul elképesztően finom is. Bár a receptek több tonna fokhagyma felhasználását javasolják, én ezt egy picit csökkentem, mert hát ki tudja ugye, hogy mikor jön az igazi :)

Humusz: 

20 dkg csicseriborsó

5 dkg szezámmag

olíva olaj

1 nagyobb citrom (vagy citromlé)

só, kömény, fokhagyma

Elkészítés:

Előző este beáztatjuk a csicseriborsót, én többször le szoktam szűrni. Másnap lemossuk, és annyi vízben, amennyi ellepi, feltesszük főzni a fűszerekkel együtt. A citromot és az olajat a végén fogjuk hozzáadni, illetve a fokhagymát is lehet a végére tartogatni, hogy ne főjön ki az íze. Amíg a csicseri fő, a szezámmagot kávédarálóban finomra őröljük. Ezt a szezám port pedig elkeverjük fél citrom levével és kb. 2 evőkanál olívaolajjal, majd pici vizet teszünk hozzá (kb. 1 evőkanál), hogy krémes állagot kapjunk. Ebbe is szokás fokhagymát tenni, hát nem tudom, én ebédnek szántam a humuszt és még lehet, hogy szeretnék humán interakciókba lépni, úgyhogy innen mellőztem. De ha szereted, és a társaságodat sem zavarja, akkor hajrá!

Az így készült szezám krém az úgynevezett tahini, ezzel ízesítjük a kész humuszt. Amikor megfőtt a borsó, hozzáadunk 2-3 evőkanál tahinit, ízlés szerint citromlevet és olíva olajat (esetleg frissen zúzott fokhagymát), és botmixerrel vagy más, számunkra alkalmas módon leturmixoljuk az egészet. Sűrű, de krémes állagot kell kapjunk. Ezt a krémet lehet fogyasztani friss vagy wokban elkészített zöldségekkel, húsokkal (falafel), de hidegen szendvics krémnek, vagy kicsit hígabban zöldség mártogatósnak is kiváló.

Capuccino likőr

Aki szereti a Baley's-féle "körömlakkokat", annak íme az egyik kedvenc italreceptem. Bár az utóbbi időben nem igen fogyasztok alkoholt, a likőr alapanyagául szolgáló fehér rum is még tavaly karácsonyról maradt, de most eszembe jutott, milyen jó lenne feleleveníteni ezt a finomságot. Az unokanővérem férjétől tanultam a receptet, amikor velük karácsonyoztunk, mindig volt ilyen. Most külföldön dolgozik, ezért a társaságukat kénytelen vagyok nélkülözni, de ezzel az ízzel azért felidézhetem a jelenlétüket. És mivel most is fél órát kutattam az emailjeim közt a recept után, hát gondoltam, itt az ideje, hogy ezt is feltegyem ide, a gyűjteménybe.

Cappuccino likőr

Kávélikőrt kávéspohárból...
Ki emlékszik még rá?

20 dkg (por)cukor (vagy annak megfelelő édesítő cucc, nyírfacukor, vagy amit szeretsz)

1 csomag cappuccino por

1/4 liter tej

1/4 liter (fehér) rum

1/4 liter tejszín

Bár langyos tejben hamarabb felolvad a cukor, én hidegen szoktam készíteni, mert lusta vagyok melegíteni aztán meg lehűteni. Ezért javaslom a porcukrot, az könnyebben oldódik, mint a kristály.

Először a cukrot és a tejet egy jól záródó befőttesüvegbe teszem, és addig rázom, míg a cukor feloldódik. Közben nézek valami filmet vagy ilyesmi. Nem hosszú idő ám, csak én hamar unatkozom :)

Utána hozzá lehet adni a cappuccino port, ezek is elég jól oldódnak hidegben is. Először belekeverem óvatosan, aztán folytatom a rázogatást még néhány percig. Ha az állaga már majdnem teljesen homogén, nincsenek benne csomók, akkor hozzá lehet adni a rumot. Eddigre már lehet, hogy nem fér el befőttes üvegben. Vagy tálban, vagy mérőkancsóban lehet kevergetni, esetleg egy kétliteres műanyag palackban rázogatni. A cappuccino por nem biztos, hogy tökéletesen eltűnik ennyi idő alatt, de később, amíg áll, fel fog oldódni teljesen. A legeslegvégén adjuk hozzá a tejszínt. Ez fontos. Egyszer véletlenül minden hozzávalót beleraktam az elején, és a tejszínből vaj lett, szóval hagyjuk is... :)

Ebből a mennyiségből 1 liter likőr lesz. Hűtőben tároljuk, és minden töltés előtt kissé rázzuk fel, mert a sűrűje leülepszik. Nem tudom megmondani, hogy meddig áll el, mert mindig hamarabb elfogy :)

Boldog ünnepeket!

A karácsonyi harcos: BejgLi

Sok emberrel találkozom, akik a tutit keresik. A tökéletes receptet (bármire is), aminek a lépéseit pontosan betartva az előzetesen elképzelt végeredményhez juthatnak el. Ami a durva, hogy nem csak kajában keresik ezt, de - tanácsadói munkám tapasztalatából mondhatom - az életükre is. És ami a legeslegdurvább, hogy nagyon sokan elhiszik, hogy van ilyen. Hogy létezik tuti recept, amit csak meg kell találni, meg kell csinálni, és az élet (vagy a bejgli) tökéletes lesz. Ha ezek közé tartozol, akkor egy eléggé kiábrándító hírem van a számodra: nincsen tuti recept. És aki azt állítja, neki van ilyenje, az hazudik vagy téved. Különösen igaz ez az életre, és a kelt tésztára, ami szintén élő valami. Persze előfordul, hogy megcsinálod az állítólagos tuti receptet, és tényleg sikerül, de ez inkább a véletlen, vagy a saját vágyad teremtő erejének eredménye. A tapasztalat azt mutatja, hogy valahogy végül mindenkinek meg kell találnia a saját, bejáratott receptjét. Ezen a blogon (ami ezért is egyedülálló) nem célom kinyilatkoztatásokat közölni. Sokkal inkább a kreatív konyhahasználat felé igyekszem terelgetni az olvasókat. Következzen tehát az én bejgli receptem, amit több receptből némi kísérletezés után raktam össze.

Bejgli tészta:

két rúd bejglihez

30 dkg liszt

12 dkg margarin

1 tasak porélesztő

csipet só

1 tojássárgája

1 dl tej

+1 tojás a megkenéshez

Töltelék:

negyed kiló darált dióhoz vagy mákhoz 20 dkg cukorból szirupot* főzünk, ízlés szerint citrom- vagy narancshéjjal ízesítjük, mazsolát vagy apróra vágott birsalma sajtot teszünk bele, kihűlés után lehet a tésztába tölteni. Szintén két rúd töltelékhez való adag, tehát ha összesen csak kettő darabot akarsz sütni**, akkor 125 gr mák vagy dió és 10 dkg cukor fog kelleni.

Most jönne az a rész, hogy így gyúrod, úgy pihenteted, hűtőben, naplementekor, rigófüttyel, kuvikszóra, háromszor körbejárod és kiköpsz kelet felé, akkor nem fog megrepedni. Szerintem inkább állj hozzá úgy, hogy de igen, meg fog. Csak legalább finom legyen.

Mindenféle technikát és praktikát kipróbáltam, mindig megrepedt. Most először nem érdekelt, meg fog-e repedni, és lám, egyben maradt. A kelt tészta élő lény, és ezt nem átvitt értelemben mondom. Az élesztőgomba a meleg környezetben életre kel, a cukor táplálja, a zsír és a só által megszabott közeg pedig kalibrálja, hogy mennyire élhet. Ezért nincsen két egyformán sikerült adag. Lehet a liszt nedvességtartalma (ami a levegő páratartalma függvényében változó), a tojás mérete, egy-két fog léghőmérséklet eltérés, stb. stb. Ezer oka lehet, hogy mikor mennyire kel meg (vagy nem) egy tészta. Ezért szerintem a pontos mennyiségeknél és rituáléknál sokkal fontosabb a feedback. Azaz - igen, jól sejted - hogy figyelj a tésztára. Hogyan reagál, hogy viselkedik, mit csinál, kel, nem kel, puffad, stb. Hülyén hangzik? Lehet. De az elmúlt két év intenzív kelt tésztás kísérletei alapján ez tűnik "tuti receptnek". Ezért javaslom azt is, hogy ha komolyak a szándékaid, süssél többször, hogy megtanuld érteni a nyelvét.

A bejgli azért reped meg, mert a kelt tészta a benne keletkező gázoktól megnyúlik. A töltelék felforrósodván szintén gőzölögni kezd, ami belső nyomást eredményez. Nem megfelelő körülmények között ettől szétszakad a bejgli tésztája. Tehát, csökkenteni kell a nyomást, ha nem akarjuk, hogy szétrepedjen. Eddig világos, ugye?

Hibaelhárítás:

Így néz ki megrepedve...
A képen látható bejgli nem az itt leírt recept alapján készült

- Vannak, akik simán csak jó száraz, ehetetlen tölteléket raknak bele. A bejglijük talán szép lesz, de finom biztosan nem, ezért ezt nem javasolnám.

- Ha rendesen meg van kelve a tészta, akkor nem a sütőben nő meg hirtelen, így elkerülhető a repedés. Tehát feltekerés után még mindenképp kelesszük. Legalább egy fél órát szobahőmérsékleten, de látni kell, hogy megnő, és ennyi. Kelesztettem én éjszaka hűtőben, meg minden bánat, nem vált be. Csak az, ha odafigyeltem :)

- A töltelék legfeljebb a tésztával azonos súlyú legyen. Tehát meg kell mérni a tésztát és meg kell mérni a tölteléket is. Nem szép része ez a munkának, de kifizetődő. A túl sok tölteléktől kiszakad a tészta, a túl kevéstől meg fuldoklunk a száraz bejglitésztában. Egyik se jó megoldás.

- A töltelék ne legyen túl nedves. Persze túl szárazon sem jó, be kell lőni a mértéket. Nagyjából olyan legyen, mint a tészta. Puhább tésztához lehet puhább töltelék, szárazabb tésztához a töltelék is kevésbé legyen vizes.

- Ne tekerd fel túl szorosan. Kell a hely a tésztának, hogy megnőhessen. Azért túl laza se legyen, mert akkor meg nem lesz bejgli formája.

Oh, és ha netán érdekel, hogy én hogyan csináltam: nos, a szobahőmérsékletű hozzávalókat betettem a kenyérsütő gépbe dagasztó üzemmódra. Ez másfél óra alatt kelt tésztát csinál belőle. Utána kinyújtottam***, megtöltöttem, feltekertem, először tojássárgájával megkentem, majd kb. fél óra pihentetés után fehérjével is, be a sütőbe, kb. 175 fokon kb. 20-25 perc alatt megsül

És ha reped, hát hagy repedjen. Egyszer van egy évben karácsony! :)

Ez sem a mostani recept.
Anyukám születésnapja december végén van, kedvence a bejgli,
így adott, hogy neki ilyen egy születésnapi "torta" :)

Ha kell még egy "tuti recept" karácsonyra, a mézeskalácsom receptjét a másik blogomon találod, itt.

* Szirupfőzéshez sem kell profi konyhatündérnek lenni: betesszük a cukrot egy fazékba, annyi vizet öntünk rá, ami éppen csak ellepi. Addig főzzük, amíg fehéresből átlátszó tisztává válik.

** Ezt azért írtam, mert elvégre is ez egyedülálló konyha, a kis adagok receptjei a specialitásunk. De ha jó bejglit sütsz, karácsonykor biztosan akad annyi ismerősöd, hogy 6-8 rúd is elfogy :)

*** A nyújtás úgy értendő, hogy bizony méricskélve a tésztadarabokat és a belé való tölteléket.