Spenótos-túrós rétes

A rétes a legegyszerűbben elkészíthető bonyolult sütemény. Bonyolult lenne, ha egy 5x4 méteres konyhában álló 1x2 méteres asztal, meg vagy három-négy szomszédasszony kéne hozzá, hogy kinyújtsuk a tésztát. Szerencsére a boltokban kapható réteslapok által ez a folyamat annyira leegyszerűsödik, hogy akár az egyedülálló konyhában is készülhet rétes. Bőven elég, ha a nyújtódeszka elfér, de egy nagyobb tálca is megteszi.

A különböző áruházak, szuperek-hiperek, mind-mind különböző, saját és nem saját márkájú réteslapokat árusítanak. Melyik a jó? Nem tudom... Többször kéne ezzel is kísérletezgetni, hogy az ember meg tudja jegyezni, mit tapasztalt. Ami szerintem lényeges, hogy ne fagyasztottat vegyünk, hanem hűtöttet. Az lehetőleg minél frissebb legyen, és minél hamarabb használjuk fel. Másként mondva, akkor vegyünk réteslapot, ha komolyak a szándékaink, és tényleg rétest akarunk sütni. A rétestészta ugyanis vékony, és nagyon érzékeny a kiszáradásra. Ha nem elég a nedvességtartalma, akkor törik, szakad, ennek megfelelően a rétesünk is reped, a töltelék meg beteríti az egész tepsit, kinek jó az? A fagyasztottal (nem is tudom, lehet-e még ilyet kapni, mert sosem veszek, de régen volt) éppen az ellenkezője (volt) a gondom. Kiengedéskor csupa csuszpájz lett, benedvesedett, és ettől csúszott-szakadt széjjel. A másik paraméter, amire érdemes figyelni, hogy hány lap van benne. A csomagoláson található leírás is azt mondja, 2-3 lapot használjunk egy réteshez. Szerintem kettő kevés, vagy akkor jó, ha csak ujjnyi szélességben raksz bele tölteléket, és felcsavarod, mint egy szivart. Az meg nem rétes :) Tehát három lap az ideális, és mivel egyedülállók vagyunk, nem készülünk hadseregnyi főt rétessel teletömni (akár egyszerre lépnek, akár nem), ezért szerintem a 6 lapos csomag az ideális. Legutóbb az Aldiban vettem, abban 8 lap volt, mit szenvedtem, ne tudd meg...

Viszont egy hatlapos csomaggal elég jól tudunk operálni, lehet egy rúd édeset, egy rúd sósat csinálni, másnapra melóba bevinni is alkalmas. Nem muszáj a hagyományos töltelékekhez ragaszkodni. A lényeg, hogy ne legyen túl nedves a töltelék, illetve megfelelően szurkáljuk meg a rétes rudakat, hogy a keletkező gőz eltávozhasson. Ugyanis ez a rákfenéje minden ilyen tekert süteménynek (a bejglinek is), hogy a sülés közben keletkező gőz szétfeszíti a tésztát, nem kívánt helyeken, a töltelék meg kifolyik, és csupa káosz lesz minden.

Azon kívül, ami még fontos, de ez a réteslap csomagolására is rá van írva, hogy tiszta konyharuhára teregessük a lapokat, és a konyharuha segítségével tekerjük fel a rétest. Máskülönben széjjelszakad, és a többi, lásd a fenti forgatókönyvet. A lapokat pedig azért kell olajjal megkenni, hogy ne ragadjanak össze, és így a rétesre jellemző, leveles szerkezetet kapjuk.

Na akkor mondom, mit raktam bele.

Élőben azért szebb volt...

Hozzávalók:

Egy szatyor spenót (friss)

125 g túró*

1-2 ek búzadara (gríz)

só, fokhagyma

olaj

hántolt napraforgómag

A spenót mennyiségéről nem tudok sajnos közelebbit mondani, mert elfelejtettem megmérni. Viszont annyira összetöpped, hogy tényleg nyugodtan meg lehet az egész szatyornyit párolni. Legfeljebb megeszed csak úgy, mert finom. Ja igen, ez ilyen nénitől vett, piacos spenót volt.

Szóval, a spenótot leöblögettem és összetépkedtem, ebbe bele is őszültem konkrétan. (Tudod te, hány levél van egy szatyornyi spenótban? Sok. Nagyon sok...) Kevés olajon feltettem párolódni, zárt edényben. Azért olajon, mert a zsiradékok jobban kiadják az ízeket, és ebbe még egy kis fokhagymát is teszünk, aminek az ízét szeretnénk érezni. Amikor már majdnem kész, azaz rögtön az elején (öt perc alatt tizedére fonnyad térfogatban), beleteszünk ízlés szerinti mennyiségű fokhagymát. Én nem nyomtam szét (nincs fokhagymanyomóm, bár vettem egy kínai gyártmányt, de a második gerezdnél feladta), hanem szeletekre vágtam. Kész is, el lehet zárni, hagy hűljön egy kicsit.

A hántolt szotyit száraz serpenyőben enyhén megpirítjuk. Ez is néhány perces művelet, vigyázzunk, hogy ne égjen meg. Kevergessük, rázogassuk. Amikor elkezd picit barnulni, már el is lehet zárni, mert a serpenyő még forró marad annyi ideig, hogy az átkevert magok másik oldalát is lepirítsa.

A túrót 1-2 evőkanál grízzel elkeverjük, mégpedig azért, hogy ne legyen túl nedves a töltelék. A gríz a melegben el fog kezdeni főni, azaz felvenni a nedvességet, és nekünk ez most jó. Túl sok nem kell bele, mert a túró ízét akarjuk érezni, elvégre ez nem grízes rétes.

Ebbe aztán belekeverjük a párolt spenótlevél darabokat és a pirított szotyit is. ez lesz a töltelék. Két rúd réteshez elég, tehát három-három réteslapot kell konyharuhára fektetve, egyenként megolajozva egymásra tenni. A legfelsőt is olajozzuk, mert tekerve lesz. Betöltjük és lazán feltekerjük a rongy segítségével. Ha túl szorosra tekerjük, az is eredményezhet repedést a végén. Ügyesen a sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, ahol még mind a két rúd tetejét átkenjük olajjal és villával (vagy tűvel) jól összeszurkáljuk őket. Kb. 180 fokon sütjük, ez is olyan, hogy lehet, hogy kell tenni alá egy másik lemezt, ha csak sima gázsütőd van, nem légkeveréses. Mármint azért, hogy ne égjen meg az alja, míg a belseje megsül.

Tejföllel lehet tálalni, vagy anélkül, mindenhogy finom.

*Azért ennyi, mert egy negyedkilósat vettünk, és előző nap egy adag egyedülálló túrógombócot csináltunk a másik feléből.

Mediterrán paradicsomleves

Ezt a levest az egyik barátnőm szokta nekem készíteni, ha vendégségbe megyek hozzá. Előnye, hogy lehet belőle keveset is csinálni, tehát passzol az egyszemélyes menübe. Kicsit egyedülállósítottam a receptet, egyébként is mindig variálok rajta, de ez a mostani különösen ízlett, így hát megosztom veletek. Nem csak finom, hanem gyorsan el is készül, kb. 10-15 perc alatt megvan, tokkal-vonóval.

1 közepes hagyma

1-2 ek olaj

250 ml paradicsomsűrítmény - én a lidl-ben kapható dobozos paradicsompürét szeretem a legjobban, jó az íze és soha nem ég tőle a gyomrom, most pennyset vettem, az is nagyon finom. Nem ajánlom a konzerves par.püréket, mert nagyon gyatra minőségű némelyik. Pont az egyik legdrágább (Aranyfácán) például olyan, hogy nem tudom miből van, de ha ilyet eszem, utána a pokol összes tüze a gyomromban lángol. Igaz, ezek a paradicsomsűrítmények 500 grammosak, tehát a fele kell egy ilyen kétadagos leveshez, de másik nap lehet csinálni valamilyen spagettit, és akkor már sitty-sutty el is fogyott. Néhány napig felbontva is eláll a hűtőszekrényben.

250 ml víz

só, cukor, fehér bors, pirospaprika, fokhagyma, friss petrezselyem és friss bazsalikom

1 db mozzarella

A hagymát nagyobb kockákra vágjuk és az olajon üvegesre pároljuk. Ne fonnyasszuk túl és ne legyenek túl aprók a darabok, a hagyma lesz a levesünk "süreje". Majd tegyünk rá egy teáskanálnyi pirospaprikát, jól keverjük össze. Ez után öntsük fel a paradicsompürével és a vízzel. Tipp: ha abba az edénybe öntjük a vizet, amivel a par.pürét kimértük, akkor kvázi kiöblítjük, és így nem vész kárba a püré. Hozzáteszünk ízlés szerint sót, cukrot és egy picike fehérborsot. Kevés fokhagymát vagy fokhagyma granulátumot is lehet adni hozzá. Visszakapcsoljuk a lángot nagyobbra, és lefedve hagyjuk, hogy a levesünk gyorsan felforrjon. Ez idő alatt ízlés szerinti mennyiségű petrezselymet felvágunk, zutty bele, kavarás. Majd ugyanezt bazsalikommal, kavarás, tízig számolunk és elzárjuk, fedő alatt még hagyjuk önmagára találni a levest.

Azért így csináljuk, mert a friss zöldfűszereket nem akarjuk rommá főzni, ugye, hiszen nem azért termesztünk az ablakban meg az erkélyen frisset, hogy utána elfőzzük az ízét. Tehát pont ennyi idő elég neki.

Ez a mennyiség két tányérnyi adagot ad ki. Tálaláskor egy fél mozzarellát kockákra vágva a tányér aljába helyezünk, arra merjük a levest - ez két adag, tehát egy gombóc mozzarella elég lesz - és a tetejét még díszíthetjük friss bazsalikommal.

Ha nincsenek friss fűszereink, az sem para, csak a szárítottat például néhány perccel tovább kell főzni, hogy ne maradjanak egyben a száras részek, vagy hogy is mondjam, szóval ne legyen kemény, amikor rágcsálod.

Bagettel, fokhagymás pirítóssal, vagy ahogy én most, scones-szal lehet fogyasztani.

Ha elfogyott a zsemle - scones

Angol és amerikai filmekben szoktam látni, hogy a kaja mellé egy nagy vejlingban pogácsaszerű sütiket tálalnak. Hirtelen egy példát tudok mondani, a Hobbitban Bilbó egy ilyet vág zsebre, mikor megijed, hogy a törpök mindent felfalnak. Ránézésre is mindig gondoltam, hogy jó lehet, szinte éreztem a számban, hogy milyen puha és finom, olyasvalami, ami tökéletesen passzol egy paradicsomleveshez. De sokáig nem vettem a fáradságot, hogy keresgéljem a receptet. Azonban ma reggel, már végképp nem volt kedvem elmenni zsemléért, ezért kezdtem keresgélni. Eredetileg valami teljesőrlésű zsömit akartam csinálni, de rátaláltam közben erre a receptre, így inkább scones lett belőle. Amellé meg kellett a paradicsomleves, hát így alakult ki a mai menü.

Az egyedülállóságban a kenyérkérdés mindig komoly probléma. Vagy ránkszárad, vagy túl hamar elfogy. Nem árt, ha van kéznél egy-két egyszerű és gyors recept, amivel lehet a problémát orvosolni, akár hétvégén, vagy éjszaka is...

Az eredeti receptet a Nosalty-n találtam, de egy kiló lisztből volt, úgyhogy egyedülállósítottam.

Scones, a kísérő: paradicsomleves

20 dkg liszt

34 g vaj vagy margarin

0,8 dl tej

1 kk só

1 tk sütőpor

Elkészítés: a lisztet egy tálba szitáljuk, belekeverjük a sütőport és a sót, hozzáadjuk a puha vajat és végül a tejet is. Kézzel gyorsan összegyúrjuk. Elvileg nyújtani meg szaggatni kéne, de akkor elő kell venni a nyújtódeszkát, ahhoz meg el kell pakolni az asztalról... Áh, fenéket! Egy tömzsi kis rudat gyúrtam belőle a vágódeszkán, amit hat, nagyjából egyforma szeletre felvágtam. Ezzel a módszerrel kolesz jellegű és látványkonyhákban (konyhának néz ki, de nem az) is könnyen elkészíthető. Kb. 150 fokos sütőben 10 perc alatt megsült, az alja aranybarna, a közepe puha és nagyon finom.

Lehet zsemle vagy kenyér helyett vajjal, lekvárral, stb. fogyasztani, vagy főtt étel mellé, mint például ez a leves. Ha pedig mégis van idő a kelesztésre, akkor javaslom ezt a zsemle receptet.

Rakott padlizsán

Az én egyedülálló konyhám ultimate csodafegyvere a rakott padlizsán. Eddig még csak "mmmmmmmmm..."-ket kaptam rá. Vegák is ehetik, mert húsmentes, de még a húsevők sem tudnak tőle megszólalni. Igaz, ez talán a mérhetetlen mennyiségű benne foglalt olvadt sajtnak* is köszönhető.

Az eredeti receptet még az özönvíz előtt olvastam egy igazi, papírra nyomtatott főzős újságban. Állítólag ez valami olasz kaja. Nem tudom, valóban csinálnak-e ilyet Olaszországban, de eléggé olaszos a mozzarellával meg a bazsalikommal, az kétségtelen. Itt most közlöm az eredeti receptet, és a Helgásított változatot is.  Ennek az ételnek a receptjét egyébként már többször és több helyen közzétettem, de hogy hol és mikor, fogalmam sincsen. Itt a blogon nem találtam, úgyhogy most belevágok megint a leírásba. Mint már talán említettem, a bloggal nem az a célom, hogy patikamérlegen kiszámított recepteket közöljek. Sokkal inkább az, hogy ötleteket adjak, és hogy megmutassam, a konyhában is nagy úr a kreativitás. Mindent mindig lehet kicsit máshogy csinálni, bármit lehet helyettesíteni, és végső soron a saját ízlésedre alakítani. A lényeg, hogy élvezd, amit csinálsz, ne görcsölj rajta, hogy nincs otthon fehér bors, csak fekete, és hasonló piszlicsáré körülmények. Ha így főzöl, görcs nélkül, élvezetből, szeretettel, akkor mindig finom lesz a kaja, akár egy szimpla bundáskenyeret, akár pekingi kacsát tálalsz.

Tehát, a várva várt recept, mértékei ezúttal egyedülállóra szabva. A felső képen családi adag látható, ehhez értelemszerűen kell átszámolni a mennyiségeket.

Mozzarellás rakott padlizsán

1 közepes padlizsán

1 mozzarella (125 gr-osak ezek a kis krumplik, azt hiszem)

3-4 szem paradicsom, töttyedt

olaj (olíva, lehetőleg)

liszt és olaj az elősütéshez (elhagyható!) - vagy sütőpapírral bélelt tepsi

olasz fűszerek - bazsalikom, oregánó, inci-finci kakukkfű is mehet bele

a tetejére reszelt parmezán egy nagy fenéket! Ha te is imádsz az olvadt sajtban tocsogni, toljál rá bőkezűen trappistát. Persze, ha az olasz ízek gourmand-ja vagy, akkor maradhatsz a parmezánnál is, de egy kéjes élménnyel leszel szegényebb.

A padlizsánt megmossuk és kb. félcentis karikákra vágjuk, lesózzuk és egy edényben állni hagyjuk minimum 15 percig. Én általában egy órát is hagyom, hogy kicsurogjon a leve. Állítólag így nem lesz keserű a padlizsán. Mások szerint a padlizsán vagy keserű, vagy nem, és a sózás ezen nem változtat. Nem tudom, még sosem lett keserű ez az étel nálam, és mindig lesózom előre. Ennyit tudok most erről mondani... :)

Közben a paradicsomokat forró vízbe ejtjük egy pillanatra, majd néhány percig hűlni hagyjuk. Ettől a forróvizes trükktől le lehet húzni a héjukat. A csupasz paradicsomokat kockára vágjuk, és egy kisebb edényben kevés olíva olajon elkezdjük főzni. Idővel hozzáadjuk a fűszereket és ízlés szerint sót is. Ezt a lépést ki lehet hagyni, és jó minőségű paradicsompürével helyettesíteni a friss paradicsomszószt, ha éppen nincs idő vagy lehetőség pepecselni. Ez esetben a paradicsompürébe toljuk a fűszert, és egyet rottyantunk rajta, kész is.

Az eredeti recept szerint a padlizsán karikákat lisztbe kell forgatni, és forró olajban hirtelen kisütni. Ez iszonyú finom, ha ilyet csinálok véletlenül, akkor magában betolom az egészet, és a tepsibe nem marad semmi. Viszont a kajába ez így igencsak olajos lesz, még ha jól lecsöpögteted, akkor is. Ha meg véletlenül még meg is szívja magát, akkor aztán a vendégek szaladozhatnak a mellékhelységbe. Úgyhogy ezért - na meg azért, hogy a kalóriaszámlálóknak is tegyünk a kedvére - én inkább sütőpapírral bélelt tepsire helyezem a karikákat, és úgy sütöm meg. Nem kell sokáig sütni, a lesózott padlizsán 10-15 perc alatt megpuhul. Lehet ropogósra is sütni (akár olajban, akár tepsiben), de nincs sok értelme, mert a sajtos-szószos csuszpájzban úgyis megpuhul.

Amikor mindezen már túlvagyunk, jön az összerakás: jénai edénybe egy sor padlizsánkarika, egy sor szeletelt mozzarella, egy lötty paradicsomszósz, megint ugyanez, végül tetejére padlizsán kerüljön, és bőséges mennyiségű reszelt sajt. A mozzarella szeleteket szét is szoktam tépni, és kisebb darabokban pakolom a sorok közé. Nagyon vékonyan nem lehet szeletelni, viszont szétolvad, így kellőképp be fog teríteni mindent.

Sütőben, kb. 175 fokon megsütjük, először letakarva, majd a végén levesszük róla a tetőt, és engedjük a sajtot bearanyozódni. Azért kell egy kicsit lassan sütni, hogy összeálljon az egész. Amikor össze van állva, akkor is épp eléggé szétesik, ezt garantálom.

Amikor kész, vegyük ki, és néhány percet hagyjuk állni, csak utána kezdjük adagolni, mert egyébként a fülünk is olvadt sajtos meg paradicsomszószos lesz. Utána is, csak kevésbé. Jó étvágyat! Nyami :)

Ezen a kevésbé szexi képen egy kis jénaiban készült adag fele látható, egy kettétépett zsemle társaságában.

*Bár az olvadt sajt már önmagában is képes szájgazmust okozni.

Szénhidrátbomba - a menzák királynője!

Nem akarlak hosszan csigázni, ezért rögtön az elején közlöm, hogy a grízes tésztáról lesz szó. Ennek a receptgyűjteménynek ez lesz a legérdekesebb darabja is egyben, mert igazából soha nem tudtam, hogy hogy kell a grízes tésztát csinálni. Ez az a fajta kaja, ahol nem működnek a pontos mennyiségek, sem gramm, sem deci, sem semmi ilyesmi. Az a recept, amit nagyanyáink úgy adtak át, hogy "beleteszel egy kis ezt, egy kis azt, és amikor már látod, hogy jó, akkor van kész". Mindazonáltal ez az überbrutál, szinte már az elviselhetetlenségig édes ételféleség sokunk kedvence. Imádom én is, bár nagyon ritkán szoktam készíteni, mert ennyi cukrot már az én szervezetem sem bír el. Ez is a probléma, mert nyilván meg lehetne tanulni, hogy pontosan hogy is kell jól elkészíteni, de ki a fene tud egymás után mondjuk kétszer grízes tésztát enni?

Egyébként is érdekes invenció. Vajon kinek juthatott eszébe, hogy főzzünk egy kis szénhidrátot (tészta), tegyük rá egy kis pirított szénhidrátra (dara), majd szórjuk meg porrá őrölt szénhidráttal (cukor), és esetleg ízesítsük egy kevés szénhidráttal még (lekvár). Ezzel el is mondtam a receptet tulajdonképpen :) Vajon az emberi törzsfejlődésnek mely szakaszában lehetett ilyen mennyiségű szénhidrátra szüksége egy egyednek? Vagy lehet, hogy a grízes tészta is csak egy bizonyítéka annak, hogy számos recept úgy keletkezett, hogy egész egyszerűen megpróbálták ehetővé és élvezhetővé tenni azt, ami volt otthon. Mondjuk nincs másunk, csak gríz meg tészta (liszt+tojás), ami a hűtőszekrények és hipermarketek előtti időkben könnyen elképzelhető, hát logikusnak tűnik, hogy ráborítunk némi lekvárt, hogy ne fulladjunk bele az ízetlenségbe. Nem tudom, és valószínűleg sosem tudjuk meg.

Tehát számomra marad a grízes tészta az, ami, menzakirálynő, szénhidrátbomba, és a legintuitívabb szokványos (nem művészi, esetleges) ételfogás, amit el tudok készíteni.

A recept:

Személyenként kb. 12 dkg tésztát kifőzünk (szélesmetélt vagy gyufatészta a legjobb)

Ehhez adagonként kb. 2-3 evőkanálnyi búzadarát kevés olajon világosbarnára pirítunk, majd - és most jön a legérzékenyebb rész - kevés vízzel felöntjük. Nekem ez a mennyiség kb. a dara mennyiségével egyező volt, de nagyon minimál adagot készítettem. Itt van az a rész, hogy majd látod, amikor jó... Ha túl kevés vizet teszel rá, akkor a gríz kemény és ropogós marad, ha túl sokat, akkor meg puliszkává fő szét, és nem tudod vele szépen egyenletesen beforgatni a tésztát. Tehát azt javaslom, keveset, aztán ha még bírja, akkor még egy keveset, és így tovább.

A lecsöpögtetett tésztát a pirított grízzel összekeverjük, és ízlés szerint porcukorral és/vagy lekvárral tálaljuk. Én baracklekvárral szeretem a legjobban, a képen némi eperdzsem is társul a mókához. (Megjegyzem, én az általam egy adagnak írt mennyiség felét tudtam valójában egyszerre elfogyasztani)

Ha mindezt túléltük, utána ne felejtsünk el több liter vizet meginni, és hát persze, akinek bírja a személyisége, kocogni is vagy valami :)

Cukkinis rakott tészta

Nem bírjuk abbahagyni, ugye? Mármint a tökölést. De hát mit tehetek róla? Egyrészt szezon van, másrészt meg nagyon szeretem. Emiatt történhetett, hogy ma csak azon filóztam egyre, hogy valami cukkinit kéne enni, jó sok olvadt sajttal. Ez nálam igazi szenvedély, mármint az olvadt sajt. Folyton keresem a lehetőségeket, hogy hogyan lehet az olvadt sajt fogyasztást legálissá tenni. Mondjuk melegszendvics, miegyéb. De lássuk be, a sajt a lényeg. Mondjuk a Super Size Me szerint valami ópiátszerű cucc van benne, és ettől függőséget okoz. Ez nem tudom, mennyire igaz, de ha van olyan, hogy sajtfüggés, akkor Kvarg Lipi meg én biztos, hogy a függők táborát gyarapítjuk. Szóval gondolkodtam, hogy hogy hozzam őket össze, a cukkinit meg a folyós sajtot, egy alkalmi kapcsolat erejéig. Töltött cukkinihez nem volt hangulatom, de emlékeztem, hogy egyszer mintha csináltam volna valami cukkinis tésztaféleséget. Meg aztán így 30 fokban mi más emelhetné még a hangulatot, mint hogy begyújtjuk a sütőt? Na ugye. Így jött az ötlet:

Cukkinis rakott tészta

(nekem ez két adagra elég, amúgy ha valaki nagyon éhes, biztos egyszerre is benyomja)

1 db cukkini (kb. 50 dkg)

12,5 dkg tészta (a félkilós zacsi negyede kb.)

1 tejföl

10 dkg sajt

1 ek olaj

só, majoranna, őrölt kömény, piszok sok fokhagyma

Első ránézésre talán túlzásnak tűnhet a cukkini és a tészta 50:12,5 aránya, de mire a cukkinit megpucolod és kimagozod, már a fele oda van. Aztán meg rendkívül magas a víztartalma (ezért is van benne olyan kevés kalória, nem fér el a víztől), tehát főzés közben még majd össze is töttyed. Na szóval, a megnyúzott, kibelezett cukkinit kockákra vágod, és kevés olajon felteszed párolódni (nekem AMC edényem van, amiből nem jön ki a gőz annyira, szóval ha sima fazékban teszed föl, lehet, hogy kell alá egy-két kanál víz is). Mehetnek bele a fűszerek és a só. A fokhagymát apró kockákra vágtam, mivel nincsen fokhagyma nyomóm egyelőre. Három nagy gerezded tettem bele, mert nem tudom, lehet éjszakai vámpírtámadástól tartok, vagy valami, de nagyon kívántam a fokit ma. 

Amíg a cukkini a barátaival töttyed, meg lehet főzni a tésztát, ez nálam fodros nagykocka volt, mert azt találtam itthon. Amikor mindenki kellően megpuhult, egy jénaiba berakod a fele tésztát, rá a cukkinit, rá a másik fele tésztát, egy kis dobozka tejfölkét, meg minimum 10 dkg reszelt sajtot, és be a sütőbe. Kb. 180 fokon addig kell sütni, amíg jól esik. Van, akinek elég, ha épp csak megolvad a sajt, én jobban szeretem, ha már egy picit el is kezd pirulni, és a tál szélén ropogóssá válik egy-két szem tészta.

Közben persze a lakásban már legalább negyven fok van, de oda se neki, amióta olvastam, hogy a szabadban étkezés jót tesz a pittámnak*, úgyis inkább az erkélyen ebédelek.

*ájurvédikus testtípusom

A keleti tök

Az a jó a tökfélékben, különösen a hagyományos, sima tökben, hogy nincsen nekik ízük. Persze a cukkini és csillagtök variációk már rendelkeznek valamiféle egyéniséggel, de alapvetően bármi elkészíthető belőlük, mert csakúgy, mint a szója termékek (granulátum, szójakocka, tofu), azt az orcát veszik fel, aminek fűszerezed őket.

Ez a tulajdonság persze kissé zavaró is lehet, ha rájössz például, hogy a lityi-lötyi gyümölcslevekben a gyümölcstartalom nagyobbik hányada bizony tök. Erre vannak előírások, amelyeket most itt nem idézek, de ha felkeltettem az érdeklődésedet, guglizz csak rá. Tehát vannak előírások, amelyek megszabják, hogy a hány százalékos gyümölcslevet lehet minek hívni (pl. nektár az ilyen 25% körüli), illetve annak a százaléknak a hány százalékát kell a címkén megnevezett gyümölcsnek kitennie. A többi tök. Nyugodj bele. Vagy pont ezért ne igyál ilyesmiket :)

Ez nem a modern kori szemétmultipénzhajhász találmánya. Nagyanyáink is készítettek úgy például lekvárt, főleg az ízesebb gyümölcsökből, mint például a málna, hogy valamennyi rész almát vagy tököt adtak hozzá. A málna rendkívül erős ízű gyümölcs, és már nagymamáink is szerettek spórolni, vagy rá voltak kényszerülve.

Arról az előnyös tulajdonságról már nem is beszélve, hogy kevés kalória van benne. Tehát, ha a kalóriaszámolgatók népes táborát gyarapítod, a tök akkor is a barátod.

Ennek az adaptálódási képességnek emléket állítva íme, a keleties rántott patisszon (csillagtök) receptje:

1 db patisszon

1 tojás

kicsi tej

liszt, morzsa

keleti fűszerkeverék

1 ek. szezámmag

A patisszonnal megküzdünk - ez olyan, mint más tökfélék esetében a hámozás és magozás, csak tízszer tovább tart, és valahogy bárhogyan is csinálod, mindig bénának érzed magad közben. A kinyert patisszon darabkákat hosszúkás kis hasábokra szerkesztjük, amennyire ezt a zöldség természetes idomai megengedik.

A darabkákat betesszük egy tálba, kézzel kevés lisztet hintünk rá, összerázzuk. Egy másik tálban a tojást kevés tejjel és sóval felverjük, a lisztes darabkákat abba átpakoljuk. Nekem nincs több nagyobb edényem, úgyhogy itt kimostam a liszteset, papírtörlővel szárazra töröltem, majd beleraktam a morzsát, keleti fűszerkeveréket és a szezámmagot. Az egészet jól összekevertem. És most jön a szaftos része: kézzel (persze, ha van valamilyen eszközöd erre, azzal is csinálhatod, de akkor hol a kaland?) átpakolásztam a morzsába a tojásos tökdarabokat. Kb. 3-4 részletben a fűszeres morzsában jól megráztam őket, persze minden kör között kezet kell mosni, mert különben tojásos lesz még a fejed búbja is. Ezt a hadműveletet én egy fedeles edényben hajtottam végre, de szerintem egy nagyobb fagyisdoboz is megfelel a célnak. A lényeg, hogy próbáljunk minél kevesebb sepregetnivalót hagyni magunk után a konyhában.

Innen pedig a szokásos: forró olajban kisütöd a darabokat. Ha van rá mód, olyan a sütőd, akkor érdemes úgy sütni, kevésbé olajos és élvezhető. Mondjuk légkeveréses sütőben, amit jól előmelegítesz, sütőpapírral bélelt tepsiben, olajjal lespriccelve sütöd ki a cuccost. A sütési idő a tök fajtájától és korától függ, a zsengébb hamarabb megsül természetesen. Isteni finom!